9. Fejezet: Összezavart Pokemon

(Hajnali két óra van, és én nem tudok aludni ... x.x nos, hogy elüssem az időt, olvasgatni kezdtem a fici fejezeteihez a kommentjeiteket, amikkel ismételten mosolyt csaltatok az arcomra ^.^  . Bocsánat, hogy nem válaszolok rájuk, csak általában telefonról nézem a hozzászólásokat, és azon japán a billentyűzetem. Most volt egy kis idő, és szeretném nektek leírni, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy fűztök pár sort a fejezetekhez. Tényleg nagyon jó érzés őket olvasgatni akár pozitív, akár negatív. Hihetetlen mennyire sokat számít ez nekem, én is csak ilyenkor döbbenek rá, hogyha ti nem lennétek, az se biztos, hogy írnám a ficit. Nagyon sok ihletet merítek belőletek „oké Yong, ez kissé bizarrul hangzik xD” és nagyon sokat segítetek nekem. Ennek fejében, ismételten segítettetek, és így, hajnali két órakor, megírtam a következő fejezetet is. ^^ Fogadjátok sok szeretettel és köszönöm szépen! <3

 )
Megjegyzések:
*1: Otouto(弟)=Öccs, japánul
*2: Onii-tan (お兄-たん)= japán megszólítás, bátyus/idősebb fiú, akit az adott személy a bátyjának tekint. A "tan" a "san"-ból kialakult, úgymond "cukisított" változat. Emellett ez a megszólítás nagyjából olyan mint koreaiban az "oppa" azzal a különbséggel, hogy japánban ezt fiúk is használják egy másik fiúra.

Zelo az ágya szélén ült, Kyubok társaságában.Teljességgel össze volt zavarodva, Yongguk viselkedésén. A szállodában történtek után, ismét visszazökkentek a megszokott hétköznapokba, mintha mi sem történt volna. Ez persze csak a látszat volt, mert Zelo valójában nem tudta, hogy mi a helyzet, csak abban volt biztos, hogy többé nem közömbös a leader számára.
- Zelo elszakítod a takarót. - vonta fel egyik szemöldökét Kyubok, ahogy tekintete bátyja öklére tévedt, mely a puha lepedőt szorongatta.
- Fogd be Kyubokie! - torkolta le Zelo az öccsét, aki csak feladón felsóhajtott. Ekkor kivágódott az ajtó, és YoungJae lépett be fülig érő szájjal. Furcsa, amióta a többiek tudomást szereztek a történtekről, megváltoztak a maknae irányába. Kedvesebbek lettek vele, figyelmesebbek, mintha sok-sok bátyát kapott volna... és ez végérvényesen és visszafordíthatatlanul megrémítette Zelo-t. Szó szerint, rettegni kezdett hyung-jaitól, akik úgy kezdték el kezelni, mint valami cumis kisöcsit. Ő is így viselkedett volna Kyubok-kal? Nem, ez teljességgel kizárt. Ő sosem babusgatta, vagy dédelgette őt, még akkor sem mikor kicsi volt. Bár eme két dolog ebben a helyzetben, Zelo-nak felért egy fogdával, ahol egyenként tépkedik ki minden szál haját. Talán csak ő öregedett, vagy szimplán stresszesebb lett, de azt teljes mértékben ki merte jelenteni, hogy társai az idegszálain táncikáltak. Így aztán az egyetlen megértő ember a dorm-ban, csak Kyubok maradt, akivel mindent megoszthatott... feltéve ha le tudta rázni magáról a többieket.
- Hogy van az én drága maknae-m? - érdeklődött YoungJae besétálva az ajtón, majd az ágyhoz érve összeborzolta Zelo haját, ami nem nagyon tetszett a fiatalabbnak.
- Hyuuuuung! - kezdte idegesen. - Ne már!
- De olyan kis cuki pofid van Zelo-*1otouto. - csipkedte meg az arcát az idősebb. - De ha egyszer kimondod, békén hagylak. - Zelo tiltakozón megrázta a fejét, még a száját is összepréselte.
- Eszem ágában sincs. - Közölte a maknae, mire YoungJae ölelgetni, és puszilgatni kezdte őt.
- Naaaaa....csak egyszeeeeeer..... a kedvemért....
- Jól van, jól van, csak engedj el! - adta be végül  a derekát a fiatalabb, feladva a harcot, mire az idősebb szembe állt vele, és csillógo tekintettel méregette őt. Zelo még egy utolsó sötét pillantást vetett hyung-jára, amit a rózsaszín ködben úszó YoungJae valószínűleg nem is észlelt, ezután egy sóhaj kíséretében magára öltötte legédesebb mosolyát.
- YoungJae-*2onii-tan. - mondta, vidáman. Kétség sem fért bele, remek színészi alakítás volt. YoungJae persze rögtön ugrándozni kezdett örömében, és alig bírta megállni, hogy ne ugorjon a maknae ölébe. - Azért elárulhatnád, hogy miért kell neked itt japánul hadoválnom, te sík hülye otaku. - duzzogott Zelo, de társa már a küszöbön kívül volt, így újra kettesben maradtak Kyubok-kal. Zelo felsóhajtott, majd pár pillanattal később ő is felállt, és elhagyta a szobáját. Nem volt több mondanivalója öccsének, és nem éppen volt beszélgetős kedvében. Gyomra hangosan felkordult, így jobbnak látta, ha a konyhát veszi célba. Kinyitotta hűtőt, és elővett egy nejlonba csomagolt edényt. Még tegnapról maradt meg egy kicsi az ebédből, így jobbnak látta elpusztítani az ételt, minthogy az megromoljon. Berakta a tálat a mikróba, majd kómásan bambult a gépre, míg az fel nem sípolt. Ezután elővéve az evőeszközöket, zombi lassúsággal ült le az asztalhoz, és robotszerűen kezdett enni. Az utóbbi időben, nagyon megunta már, hogy semmi sem a régi. Azt kívánta, bárcsak tudomást sem vett volna Yongguk csókjáról, és nem történt volna meg ez az egész hűhó. Ami pedig a leader-t illette, Zelo még mindig nem értett semmit a köztük kialakult helyzetből. Mióta a hotelszobában megcsókolta, azóta semmi jelét nem mutatta annak, hogy bármennyire is vonzódna a maknae-hoz. És ez Zelo-t valahol... nagyon is idegesítette. Ám ezt az idegességet annak tudta be, hogy úgy gondolta, többet érdemelt annál, minthogy Yongguk csak úgy átnézzen rajta. De amikor visszagondolt arra, hogy miket is mondott az idősebbnek, legszívesebben torkon szúrta volna magát. Hogy a frászba ismerhette be ennyire nyíltan, hogy szereti a leader-t? Vagy azt csak a feltörő indulatok miatt vágta az idősebb fejéhez? Ekkor a helységbe belépett valaki. 
- Yah! Mi a helyzet? - dőlt a konyhapultnak Yongguk, miközben belekortyolt egy vizes flakon tartalmába. Zelo összerezzent a nemvárt társaságra.
- Semmi se... - felelte végül, majd elfintorodott. - Szerinted mikor hagyja már abba YoungJae azt a remek új szokását, hogy dedós japán pokémonöccsnek kezel? - Yongguk elvigyorodott a kérdésre, majd hírtelen póker arcra váltott. 
- Amíg le nem győződ a rakéta csapatot. - felelte, mire Zelo erőtlenül felnyögött, majd elmosolyodott. 
- Haha, nagyon vicces... és mégis ki a "rakétacsapat"? 
- Hát mondjuk... James lenne DaHyun, Jessie lenne Himchan... és JongUp egyértelműen Meowth. - nevetett Yongguk. - én pedig Brock lennék. - tette hozzá. Erre már Zelo is elnevette magát. 
- Hát te hülye vagy... - röhögött, miközben könnyeit törölgette. Egyre jobban nevetett, és ezzel egyben fel is szabadult. Végre megint minden normálisnak tűnt... normálisan tudott beszélgetni, viccelődni Yongguk-al, pont úgy mint régen. És ugyanígy fog vele viccelődni akkor is, amikor a leader megnősül, és az orra alá kötheti majd, hogy milyen kis "csibész" nőcsábász is az idősebb. És ez így volt rendjén. Így kellett lennie. Hiába fogadta el ezt Zelo, valahol a lelke mélyén tudta, hogy soha sem lesz olyan kapcsolatuk a leader-el mint régen, és hogy hiába határozta el, soha nem fog tudni jó pofát vágni ahhoz, ha Yongguk netalántán rátalál szíve hölgyére. Ami történt megtörtént. És ezt nem is bánta volna ha...
Nem szeretett volna bele az idősebbe. Miért kell mindennek ennyire bonyolultnak lenni? Nem lenne minden sokkal egyszerűbb, hacsak minden megtörténne a maga idejében, következmények nélkül? Akkor az ember nem ütné meg sokadszorra is a bokáját, és roskadna össze a fájdalomtól... de nem is érezné úgy, hogy felemésztő őt a gyönyör, a boldogságtól. 

8. Fejezet: Együtt

(Nem a végére szerettem volna berakni a megjegyzéseket, mert annak semmi értelme nincsen >< szóóóval...
*1: Jung-Gu: Jung-Gu egy kisebb sétáló tér/utca/park Szöul belvárosában. Többek között játszótér, kávézók, és különböző éttermek találhatóak ott. Kikapcsolódásra tökéletes, ám a forgalom miatt elég hangos. A történetben Zelo és Yongguk itt csókolták meg egymást, még az előző fejezetben.)

- Mi az, hogy még nem jött haza? - kérdezte Yongguk idegességtől remegő hangon. Röviden felvázolva a történteket, Zelo azóta nem adott magáról életjelet, mióta az a bizonyos dolog megtörtént köztük. A maknae kikapcsolta a mobilját, ezzel végkép ellehetetlenítve a feladatot, hogy bárki is rátaláljon.
- Talán hívnunk kéne a rendőrséget. - nyögte be az eléggé helyénvaló lehetőséget Himchan, miközben felmérte a helyzetüket. Yongguk idegesen fújta ki a levegőt, majd szó nélkül előkapta a mobilját. Abban biztos volt, ha a fiatalabbik hazaér, csúnyán ellátja a baját. Hogy tehet ilyet? Csak úgy szó nélkül lelép? Az öccsére nem is gondolt? Kyubok látszólag nyugodtnak tűnt, és az aurája is vészes nyugodtságot árasztott, ám a tekintetében ott vibrált az a jól ismert aggodalom, ami abban a pillanatban, Yongguk minden porcikájába beleitta magát. Ideges volt, és úgy érezte, össze kellene valamit törnie, még mielőtt neki ugrik valakinek. Remegő kézzel tárcsázta a rendőrséget. A telefon kicsöngött, és a leader-nek nagyon koncentrálnia kellett, hogy ellen tudjon állni a késztetésnek, hogy a földhöz csapja a mobilját. Mire a telefon hármat búgott ami ebben a helyzetben egy örökkévalóságnak tűnt, már fel is vették a kagylót.
- Egy eltűnést szeretnék bejelenteni... - kezdte idegesen Yongguk, fel-alá járkálva a szobában. - Choi JunHong... 18 éves ... Nem... Nem... Értsék már meg, ez nem ilyen egyszerű! Jung-Gu-nál... Rendben köszönöm... értem... Visz hall... - amint kinyomta a készüléket, kissé megkönnyebbültebben fújta ki a levegőt, amit már egy jó ideje magában tarthatott.
- Mi... - kezdte volna a mondatot Himchan, de Yongguk közbe vágott.
- Majd értesítenek ha megtalálják. - válaszolta Yongguk. - Ellenőrzik a város kameráit, hogy hova mehetett.
- Tényleg hol is voltatok pontosan? - vonta kérdőre vezetőjét YoungJae, mire Yongguk megvonta a vállát.
- Jung-Gu*1... - Himchan felvonta a szemöldökét.
- Mit kerestetek ti ott?
- Csak sétáltunk basszus. - vágta rá a nem teljes igazságot Yongguk.
- Most azt akarod nekünk beadni, hogy a "semmi" miatt tűnt csak úgy el Zelo? - tapintott rá a lényegre YoungJae és karba tett kézzel kezdte méregetni a leader-t. Yongguk nem tudta mit feleljen erre, így a makacs némaság mellett döntött. Ő nem akarta, hogy a többiek megtudják mi történt valójában. Tisztában volt vele, hogy ez milyen önző dolog, és hogy többek között Zelo emiatt tűnt el, de úgy érezte, nem áll még készen arra, hogy beismerje a vonzalmát. Nem a többiek előtt, legfőképpen magát akarta azzal beetetni, hogy ez az egész csak azért volt mert elragadtatta magát, holott ő is pontosan tudta, hogy valójában nem csak ez volt az oka a csóknak.
Egész este, egész éjjel a nappaliban ültek, nem törődve azzal, hogy aludniuk kéne, és egyre jobban eluralkodott rajtuk a pánik, ahogy óráról órára semmi hír nem érkezett a maknae felől. Yongguk már azt kívánta, bárcsak meg se csókolta volna őt. Viszont ha más szemszögből is nézte a helyzetet, úgy vélte, előbb-utóbb ennek is be kellett következnie, de jobb lett volna, ha inkább utóbb történik meg mindez.
Mikor végre megszólalt a leader telefonja, mindenki megváltóan nézett a készülékre. Yongguk villámgyorsan vette fel a telefont. Elkerekedtek a szemei ahogy meghallotta a fejleményeket.
- Rendben máris indulok. Még egyszer köszönöm. - nyomta ki a telefont, mire társai ijedt tekintetével találta szembe magát. Hogy miért volt mindenki megszeppenve? Mert Yongguk arcáról nem a megkönnyebbülést, hanem az egyre erősödő haragot, és csalódást lehetett leolvasni. A leader szó nélkül felkapta a kabátját, és úgy ahogy volt, az előző napi ruháiban, kócosan, kialvatlanul indult el a bejárat felé. Senki sem követte őt. Senki sem merte követni. Csak némán nézték, ahogy becsukja maga mögött az ajtót. A többiek úgy voltak vele, ez csak Yongguk-ra tartozik, ha ennyire felhúzta magát.
Ahogy a leader beszállt a banda autójába, beütötte a hotel nevét, ahol Zelo elméletileg tartózkodott, és ahol az előző estéjét töltötte... egy lánnyal. Őrület, míg a társai majdhogynem beleroppantak az idegességbe, a maknae kellemesen hancúrozott egy hölgyeménnyel, az egyik legelőkelőbb Szöuli szállodában, és ettől Yongguk-nak felforrt az agyvize. El sem hitte, hogy Zelo képes volt ezt tenni velük... VELE.
Mikor odaért a szállodához, nem lassítva a sebességen, hajtott be az épület parkolójába, és a recepcióhoz érve, türelmetlenül figyelte a nőt, aki kikereste, hogy mégis melyik szoba lehetett Zeloé, ami persze a leader-nek plusz költségekkel járt, mivel a recepciós, nem volt hajlandó csak úgy ingyen, kiadni efféle "bizalmas információkat". Yongguk, amint megkapta az áhított szobaszámot, már rohant is a lifthez, félrelökve az útjából, egy-egy szállodavendéget. Minden másodperc egy örökkévalóságnak tűnt, ahogy kinyílt a lift ajtaja, ahogy végre megtalálta a szobát. Szó nélkül rontott be a szobába, és ahogy a szeme elé tárult a látvány, legszívesebben megfojtotta volna Zelo-t.
A maknae nem egy, hanem három kívánatos hölgyecskével feküdt az ágyban teljesen meztelenül, és még egyikük sem ébredt fel.
- Valakinek nagyon jól megy. - jött az epés megjegyzés a leader-től, ahogy kegyetlen módon megrázta az ágy jobb szélén fekvő maknae-t. Zelo kelletlenül ült fel az ágyban, még csukott szemmel, nyújtózkodásra készülve, de Yongguk megelőzte, és lekevert egy csattanós pofont a társának, mire a három lány is felébredt. A leader gyilkos pillantást vetett a szobában tartózkodó számára nem kívánatos lányok felé, akik vették az adást, és pár perc múlva már ott sem voltak, magukra hagyva a két fiút, akik farkasszemet néztek egymással.
- Mégis hogy a faszba képzelted ezt? - szólt élesen végül, Yongguk.
- Nagy korú vagyok, nem ti szabjátok meg, hogy mit hogy tegyek. - válaszolt lekezelőn Zelo.
- Tévedsz. Egy kis szaros, felelősség tudatlan, önző segglyuk vagy, Choi JunHong! - ezt már a maknae sem tűrhette hidegvérrel. szemeibe könnyek szöktek, arca kipirult, ahogy testét elöntötte a méreg.
- Oh valóban Mr. "Tökéletesség"?! - jött az ironikus válasz a fiatalabbtól. - Mert te aztán mindenben ott vagy a toppon ugye?! Még hogy én vagyok az önző. Nem én csókoltalak meg, majd közöltem veled, hogy felejtsük el az egészet! Mi vagyok én, egy rohadt játékszer, amit csak úgy kedvedre használhatsz ha nincs jobb dolgod? - kiabálta teljesen kikelve magából Zelo.
- Az csak egy kibaszott csók volt, te idióta. Ha nem rémlene, pont most csináltál fel három csajt, akiknek talán még a nevüket se tudod! És te mered azt állítani, hogy játékszernek kezellek egy rohadt csók miatt?
- Igen mert szeretlek te balfasz! - üvöltötte zokogva a maknae. Elszakadt nála a cérna. Maga sem tudta, hogy miért mondta ezt ki, de azzal tisztában volt, hogy nagyon is az igazat mondja az idősebbnek. Mikor már jó ideje nem jött válasz, Zelo felnézett az idősebbre, aki elkerekedett szemekkel meredt rá. Nem értette min lepődött meg annyira Yongguk. Nem volt semmi meglepő ebben az egészben. Csak összeállt a kép. Zelo feladóan sóhajtott, megtörölgette a szemeit, majd felkelve az ágyról, felvette a ruháit. Nem volt kedve tovább Yongguk társaságához. Nem akart visszamenni a dorm-ba sem, hogy a többiek is lecsesszék és kérdőre vonják. Nem akart semmit, csak végre véget vetni ennek az egész állapotnak. Határozott léptekkel indult el az ajtó felé, de mielőtt kinyithatta volna azt, Yongguk megragadta a csuklóját, és visszahúzva őt, szembe fordította magával a fiatalabbat. A keskeny előszobában könnyedén a falnak szoríthatta, elzárva minden menekülési lehetőséget a maknae elől.
- Ne haragudj... - suttogta Zelo ajkaira az idősebb, hogy aztán hosszú, szenvedélyes csókba invitálja őt, ahol már semmi helye nem volt többé a színjátéknak. 

7. Fejezet: Egyszer volt, hol nem volt...

- Aú! - kapott a fejéhez idegesen Zelo, ahogy egy cipő vágódott a tarkójához. - Mi a rák bajod van? - rivallt rá szikrázó tekintettel, a támadójára. Yongguk kifejezéstelen arccal, karba tett kézzel nézett rá vissza, szeméből semmiféle érzelmet nem lehetett leolvasni. Azért a szája sarkában egy egészen apró kis mosoly görbült, hiába próbált komoly maradni.
- Megint elrontottad. - vágta rá a leader.
- Ez nem igaz. Most pont eltaláltam. - Yongguk elgondolkodott, visszaidézve a történteket.
- Valóban... most az egyszer tényleg nem hibáztál. - tűnődött el az idősebbik.
- Élvezed igaz? - fújtatott Zelo, miközben visszaállt a kezdőpozícióba. Délután három volt már, és Yongguk-al reggel nyolc óta gyakorolták a koreográfiát a következő fellépésükre, egy rövidebb számhoz, amit kifejezetten arra az egy eseményre írtak. Pontosabban Zelo a tüdejét is kiköpte az edzés alatt, míg társa csak felügyelte a mozdulatait. Zelo kételkedni sem mert abban, hogy Yongguk esetleg nem tudja tökéletesen a táncot. Az idősebb profi volt, ebbe egyikük sem köthetett bele soha. Mindig pontosan tudta, hogy mi a dolga. Ettől függetlenül, a maknae-nak, bőven elege volt már a leader-ből, aki minden egyes elrontott lépése után, valamiféle tárgyat vágott a fejéhez, mint például egy dezodort, cipőt, vagy éppenséggel egy tusfürdős flakont, amiről meg volt győződve, hogy Yongguk kifejezetten a dobálózás céljából hozta el a dorm-ból.
Zelo megpróbált koncentrálni, ahogy a zene elindult. A többi lépésre most nem annyira figyelt, így kisebb hibákat azokban is ejtett, de a legnagyobb gondot egy láb kombi jelentette számra, amibe eddig mindig belegabalyodott. Bármennyire is figyelt arra, hogy ne rontsa el, ismét elhibázta a lépést. Yongguk sóhajtva állította le a zenét. A maknae a fejére szorította a kezeit, védve magát az újabb csapódás elől, de ezúttal semmit nem érzett. Meglepődve pillantott az előtte lévő tükörbe, hogy meggyőződjön róla, hogy az idősebbik nem arra vár e, hogy megtörjön a "védelme". Ám Yongguk nem mutatott semmi gyanús jelet. Zelo mögé lépett, és óvatosan eltolta a kezeit a fejéről.
- Állj be a kezdőpozícióba! - utasította lágy hangon, mégis határozottan a fiatalabbikat. Zelo engedelmesen tette amire a leader utasította. Yongguk megfogta a maknae karcsú derekát, és utasította, hogy kezdje el a táncot. Zelo nyelt egyet, leküzdve ezzel a torkában egyre növekvő gombócot, és táncolni kezdett. Amikor a kombira került a sor, Yongguk saját lábát az övéi közé tette, kitámasztva ezzel Zelo lábfejét, és derekánál besegítve a mozgásba, megcsináltatta vele a lépést. Zelo hitetlenkedve nézett a tükörbe. Yongguk tényleg tudott valamit, hiszen ezúttal tényleg nem hibázta el.
- Jól van, most csináld meg egyedül! - lépett el a leader a maknae-től, és elindította a zenét. Kissé lassabban a kelleténél, de Zelo végre megcsinálta a mozdulatot. Yongguk elégedetten bólintott, mire Zelo elmosolyodott. Mindig örült, amikor az idősebbik szemében, meglátta az elégedettséget, hiszen akkor mindig tudta, hogy tényleg jól csinálja amit csinál.
Párszor még elismételték a lépéseket, aztán visszaindultak a dorm-ba.
Mikor visszaértek, mindketten lezuhanyoztak. Este öt volt, nem nagyon tudtak még lepihenni. A többieknek még mindig tartott az aznapi programjuk, Himchan-nak JongUp-nak és DaeHyun-nak talkshow-juk volt, YoungJae meg elment Kyubok-al vásárolni, hogy addig is ne unatkozzanak.
- Hyuuuuung! Bemegyünk a városba? - oldalazott be a nappaliba Zelo, frissen, tiszta ruhába öltözve, és lehuppant Yongguk mellé.
- Most? - kerekedett el a leader szeme. - de a többiek mindjárt hazaérnek. - Zelo megvonta a vállát.
- És? Nélkülünk is ellesznek itthon. Naaaa....kérleeeeek! Nagyon unatkozom. - győzködte az idősebbet, míg végül az beadta a derekát, és sóhajtva feltápászkodott a kanapéról.
- Jól van, de csak egy picit, és siessünk, hogy időben hazaérjünk!
_________________________________________________________
- Wow hyung! Nézd azokat a gumicukrokat! - csillogott fel Zelo szeme, miközben egyik kezében egy vattacukrot, másik kezében Yongguk kabátjának ujját szorongatta, és egy kirakathoz rángatta az idősebbiket. Este volt már, de a városban sokan nyüzsögtek. A tér, ahol sétáltak, ki volt világítva, és mindenütt kis csapatokba rendeződtek a fiatalok. A tér közepén egy kivilágított szökőkút állt, melynek a peremén párok foglaltak helyet. Yongguk szeme egy kissé elidőzött a szökőkúton, miközben a maknae berontott az üzletbe, és pár pillanat múlva, egy zacskó gumicukorral tért vissza. Yongguk ránézett, és nem tudott megállni egy mosolyt. Zelo fekete parókája egy egészen picit elcsúszott a sapkája alatt, sálára rátapadt a vattacukor, amin még mindig nyűglődött a fiatalabb. Yongguk-on is egy fekete paróka volt, és egy fekete keretes állszemüveg, ami be kellett ismerni, piszok jól állt neki. Zelo kérdőn nézett a leader-re, ahogy leesett neki, hogy őt mustrálja.
- Mi van? - kérdezte zavartan.
- Tudod... elég hülyén nézel ki. - válaszolta erre Yongguk, még mindig mosolyogva, lágy hangon, mire a maknae tettetett sértődöttséggel fújtatott egyet. Ő is pontosan tudta, hogy a leader, nem komolyan mondta.
Zelo, válasz helyett inkább a szökőkúthoz rángatta az idősebbet, és leültette a szélére, majd ő is mellé ült. Megkínálta őt a felhalmozott édességhegyből, amit Yongguk hálálkodva el is fogadott.
Jól érezték magukat, hosszasan beszélgettek a szökőkútnál, észre sem véve azt, hogy idő közben kiürült a tér, és a sötét égen, szürke felhők kezdtek tolongani, pár pillanat múlva pedig szakadni kezdett az eső. Yongguk és Zelo nevetve rohantak be az árkádok alá. Az üzletek már zárva voltak, így esélyük sem lett volna bekéredzkedni valahová. Nincs mit tenni, meg kellet várniuk még lecsillapodik a vihar, ami úgy tűnt inkább egyre inkább szakadt. Yongguk csalódottan tanulmányozta a hulló esőcseppeket, míg Zelo az idősebbik arcára szegezte tekintetét. A leader-nek erős, férfias vonásai voltak, amik az esti fényekben sokkal élénkebbnek tűntek. Hosszasan figyelte az idősebb szemébe hulló sötét tincseket, ami hiába tudta hogy nem az igaziak, attól még nagyon természetesen hatott. Yongguk tudta, hogy Zelo leplezetlenül őt nézi, és kényszerítenie kellett magát, hogy ne nézzen a fiatalabb szemeibe, mert félt, hogy máshogy sülnének el a dolgok. Zelo amikor észre vette, hogy a leader mennyire zavarban van, ő is zavarba jött, és elpirulva kapta el a fejét. Csak a kopogó esőt tanulmányozta. Ekkor váratlanul ujjakat érzett az állánál, és a kéz tulajdonosának irányába nézett, de ideje se volt felfogni mi történik, mivel Yongguk szája már az övét érintette. Csak egy szájra puszi volt semmi komoly, akár baráti gesztus is lehetett volna, de Zelo mégis egész testében bele remegett. Mielőtt megszólalhatott volna, már jött is a következő puszi, a következő, és a következő, végül pedig egy nyelv siklott végig Zelo alsó ajkán és óvatosan befurakodott a szájába. A maknae egy pillanatra úgy érezte nem kap levegőt. Yongguk... Megcsókolta őt? Helyes ez így? ugyan kit is álltat?! Már nem tud ellene mit tenni. A csók hosszú volt, és sokat mondó. Idő közben a leader oldalra döntötte a fejét, hogy jobban hozzáférhessen a fiatalabb szájához. Percekig csinálták ezt, majd egyszer csak elváltak. Zelo vágyakozóan csillogó szemekkel mosolygott Yongguk-ra, de a mosolya hamar le is fagyott, ahogy meglátta az idősebb arckifejezését. A leader lesütötte a tekintetét, és szégyenkezve bámulta a cipője orrát.
- Erről inkább ne szólj senkinek! Nem kellett volna megtörténnie. - közölte Yongguk ridegen, kifejezéstelen hanggal. Ebben a pillanatban Zelo úgy érezte, meg bírná ölni az idősebbet. Haragtól, és szomorúságtól vezérelve, egy hatalmasat kevert le az előtte állónak. A leader egy pillanatra tátott szájjal nézett a maknae szemeibe, amelyek könnyektől csillogtak. Yongguk arca sajogni kezdett, és őszintén meglepődött. Zelo erőt véve magán nyelt egyet, ezzel leküzdve könnyeit, és az egyre növekvő gombócot a torkában.
- Őszintén dögölj meg bang YongGuk! - kiabálta, azzal határozott lépésekkel elsétált az esőbe, maga se tudta hova.

6. Fejezet: Féktelen szerelem

- A pi-csá-baaaaa! - üvöltött fel JongUp, arcát a tenyerébe temetve. a B.A.P. és a Block B egy elegánsabb - és az átlagnál jóval drágább - kocsmában üldögéltek, Himchan laptopja körül. Mielőtt eljöttek volna, Kyubok telefonját a dorm-ban hagyták, gondosan elrejtve egy cserép mögé, hogy azon keresztül, minden eseményt soron tudjanak követni, bár most úgy voltak vele, hogy ez értelmetlennek bizonyult. JongUp szó szerint kiborult a gondolattól, hogy végre majdnem megcsókolták egymást, erre az a nyomorék izomfej leader-ük, mindent elrontott.
- Nyugodj már meg! - szólt rá DaeHyun egy sóhaj kíséretében. - Végül is valamilyen szinten, sikernek könyvelhetjük el a történteket.
- Mondjuk mit vártatok Yongguk-tól? Ti is tudjátok, hogy a büszkesége mindennél fontosabb számára. - fonta össze a mellkasa előtt a karjait, mindent tudóan Zico.
- Be kell ismernem, Zico mond valamit. - csatlakozott Himchan is, ahogy lecsukta a laptopot. - Yongguk-nál az ilyen pillanatokkor jelez a vészjelző.
- Legközelebb a tervet Zelo-ra tervezzétek, mert ő biztosan nem rontaná el. - mondta Taeil, miközben belekortyolt a frissen kihozott sörébe.
- Igazad lehet. - mondta JongUp, még mindig az arca előtt tartva a tenyerét.
- Mindenesetre legközelebb ha ilyen lenne, nyugodtan szóljatok, szívesen segítünk. - fejezte be a beszélgetést Zico. Ezután kicsit még beszélgettek különböző témákat fejtegetve, majd mindenki fizette a maga részét, és lassan elindultak vissza a dorm-ba.
Mire visszaértek, már éjfél is elmúlt. Arra sem vették a fáradtságot, hogy lezuhanyozzanak, egyből lefeküdtek aludni. Ám Himchan, arra lett figyelmes, hogy amikor bebújt az ágyába, rajta kívül, már valaki más is tartózkodott ott. Száját néma sikolyra nyitotta, és ugrott egyet, miközben védekezés gyanánt, az idegenbe rúgott, aki halkan felszisszent.
- Basszus Himchan, csak én vagyok. - dörzsölte meg a fájó pontot DaeHyun.
- Ja, bocsáss meg! - szégyellte el magát Himchan, de magában megnyugodott, és biztonság érzet fogta el.
A következő pillanatban, a fiatalabbik felült, és száját a visual-éra tapasztotta. az idősebbik meglepődött, de nem húzódott el. Mi értelme lenne? Úgy sem tudna neki ellenállni. az egyedüli dolog ami aggasztotta, hogy úgy vélte, DaeHyun csak kihasználja őt, hiszen jól tudta, milyen független személyiség is a társa. Éppen ezért kizártnak tartotta, hogy bárki mellett is megmaradna, hosszabb időre.
A szívét, pillanatok alatt töltötték meg a rosszabbnál rosszabb érzések, a kétely, a haszontalanság, és a bizalmatlanság. Hiába próbált bízni DaeHyun-ba, egyszerűen nem ment neki. Már épp arra készült volna, hogy eltolja magától a fiatalabbikat, amikor az elhúzódott tőle. Ujjai lágyan cirógatták meg az arcát, ami jól esett neki.
- Miért sírsz? - hallotta a lágy suttogást, alig pár centire a füleitől. Himchan...sír? De miért? Meglepődve kapott az arcához, és megdöbbenve érezte a nedvességet az ujjpercein. Valóban sírt, bár ő maga sem tudta, hogy miért. Ennek ellenére csakúgy kitörtek belőle a szavak, és megállíthatatlanul hadarta a gondolatait, melyeket még magában is elhessegetett.
- Mondd DaeHyun... Jó érzés velem játszadozni? - egészen távolról hallotta a hangját, mintha nem is ő lett volna.
- Tessék? - érezte a döbbenetet a másik hangjában, és elképzelte, milyen arcot vághatott most a fiatalabb.
- Ne mondd, hogy pont te döntöttél úgy, hogy valakibe beleszeress. De ha mégis, azt már nem hiszem, hogy pont egy fiúba, ráadásul pont belém estél volna. Mit akarsz? A barátnőid offline vannak mostanában, így nem tudod kin levezetni a hormonjaidat? Hát kösz de én ebből nem kérek. Te is tudod, hogy én nem vagyok az a "kalandos" típus. Semmi kedvem részt venni az ostoba játékaidban. - fakadt ki Himchan. Ő maga is meglepődött azon, hogy milyen őszintén és... milyen ridegen beszél a fiatalabbal. Hát még DaeHyun! Neki bent akadt a levegő a visual szavai hallatán. El se tudta képzelni, honnan jöttek az idősebb gondolatai. Legszívesebben a képébe ordította volna, hogy neki is vannak érzései, és ő neki is van joga beleszeretni emberekbe, éppen ezért nem érti, hogy miért olyan hihetetlen, hogy pont Himchan-ba lett szerelmes. de tudta, ha ezeket a gondolatokat mind Himchan-hoz vágná, abból valószínűleg csak ő jönne ki rosszabbul. Ellentétben az idősebbikkel, neki volt önkontrollja, és ilyen helyzetekben is, tiszta fejjel végig tudta gondolni, hogy mit kell tennie. Himchan bizonyítékra vár. Arra, hogy DaeHyun bebizonyítsa neki, hogy mennyire fontos neki.
Éppen ezért a fiatalabb bármi válasz helyett, csak ismét megcsókolta az idősebbet, ezzel még jobban meglepve őt. Himchan arra számított, hogy DaeHyun mérgesen otthagyja, hogy belefulladjon a saját könnyeibe, és feleméssze a mindennél tépőbb bűntudat. DaeHyun mégis inkább megcsókolta. Lágyan, sokatmondóan, pont ahogy az előbb.
- Buta... Soha sem mondtam, hogy játszadozok veled. Én mindent komolyan gondoltam. Szeretlek Himchan, és ez soha sem fog megváltozni. - suttogta a fiatalabb két csók között, mielőtt ajkai újra az övéire találtak volna.
Himchan nem ellenkezett. Tudta, hogy egyszer ezért még nagyon haragudni fog magára, de őszintén szólva ő is érzett valamit DaeHyun iránt. Sőt, abban is biztos volt, hogy a fiatalabb érzései tisztábbak az övéinél, de ez most nem számított. Akarta, hogy DaeHyun szeresse őt, hogy vágyjon rá. Éppen ezért naivan és beleegyezően csókolt vissza hagyva, hogy társa nyelve a szájába vándoroljon, és gyengéden simuljon az övéhez. Érezte, hogy teljesen libabőrös lesz, és az ajkai is elzsibbadtak. DaeHyun minden mozdulatából ki lehetett venni, hogy előbb engedélyt kér a szándékai végrehajtásához, amit Himchan persze tétovázás nélkül meg is adott. Jól esett neki, hogy a fiatalabbik figyel arra, hogy ő mit szeretne. Éppen ezért tudta, hogy ami ezután következni fog, az nem szex lesz, hanem szeretkezés, amire mindkettejüknek szüksége van.
DaeHyun lassan nyúlt a visual pólója alá, végigsimítva bőrén, hogy aztán megszabadítsa őt a felesleges ruhadarabtól. Úgy mérte végig az idősebb minden egyes porcikáját a sötétben, mintha egy láda gyémántot raktak volna elé. Finoman csókolt Himchan nyakára, halk nyögést kicsalva ezzel belőle. Himchan DaeHyun hajába túrt, miközben a fiatalabb lejjebb kezdett vándorolni ajkaival, csókokkal beborítva a testét. Körbe nyalta a köldökét, újra sóhajtásra kényszerítve Himchan-t, majd elégedetten tért vissza az idősebb ajkaihoz. először csak a szája sarkát lepte el csókokkal, utána az arcát kezdte puszilgatni, majd óvatosan végignyalt a füle mögötti érzékeny ponton. A visual újra felnyögött, mire DaeHyun ezt egy csókkal jutalmazta. Végignyalt alsó ajkán, majd nyelvével ismét bebarangolta a visual szájának minden zegzugát.
Eközben Himchan megszabadította DaeHyun-t a pólójától, és végigsimított a fiatalabb tökéletes hátán. Érezte, hogy a bőre mennyire forró. Kezeivel az énekes fenekére vándorolt, majd rámarkolt, mire a fiatalabb óvatosan az alsó ajkába harapott. DaeHyun feltérdelt, és kigombolva Himchan gatyáját, a bokszerével együtt húzta le. Az idősebb már merev volt, ami nem lepte meg a fiatalabbat, tekintve, hogy neki is elég szűkös volt már a gatyája odalent. Kezével Himchan tagjára markolt, és lassan húzogatni kezdte rajta a bőrt. Itt volt vége, a visszafojtott diszkrét nyögéseknek. Himchan egyre hangosabbá vált, ahogy DaeHyun gyorsított a keze mozgásán. De a fiatalabb egyszer csak abbahagyta. Úgy gondolta, hogy az hatalmas repedést jelentene büszkeségén, ha hagyná, hogy Himchan a keze által élvezzen el úgy, hogy gyakorlatilag ő semmit sem csinált. Éppen ezért, villámgyorsan szabadult meg a maradék ruháitól. Tudta, hogy nem eshet csak úgy neki az idősebbnek, hiszen majdnem hogy biztos volt benne, hogy a visual-nak még soha sem volt dolga más fiúkkal. Benyálazta mutatóujját, és lassan kezdte feldugni a id[sebbnek. Érezte, hogy Himchan egy kissé ellenkezik, de mégis, aránylag zökkenőmentesen fogadta be a kezét. Lassan kezdte mozgatni az ujját. Himchan kicsiket nyögdécselt, és észre sem vette, hogy idő közben DaeHyun két ujját is társította. Fura volt, de nem érzett fájdalmat, csak egy kis feszítést. Egyedül a kéj és a vágy özönlötte el a testét. Mikor DaeHyun úgy gondolta, hogy az idősebb kellően elő lett készítve, ismét fölé mászott, és megcsókolta. Eközben tagját Himchan nyílásához igazította, és lassan kezdett belé nyomulni. Egyszer csak Himchan, szinte felsikoltott. DaeHyun már teljesen benne volt, de mégis, most nagyon feszítette. Amikor az ujjaival csinálta, nem volt ilyen fájdalmas. ezek szerint a fiatalabbik tagja jóval hosszabb az ujjainál, és a vége, szűz területbe hatolt.
- Olyan forró vagy belül Himchan...Ngh...Annyira jó... - Himchan érzete a fiatalabbik hangján, hogy lehunyta a szemeit, és valóban élvezi. Ez megnyugtatta, és megpróbált ellazulni. Karjaival átölelte DaeHyun nyakát, és lehúzta magához egy csókra, hogy addig is szokja az idegen érzést magában. Kisvártatva váltak csak el egymástól.
- Kezdj el mozogni! - suttogta Himchan, majd megpuszilta társa száját, aki rögtön eleget tett kérésének. Lassan kezdett el mozogni, ügyelve arra, nehogy fájdalmat okozzon az idősebbnek. A visual nyögdécselt, meg sem próbálva visszafogni a hangját, mert tudta, hiába próbálkozna.
DaeHyun egyre gyorsabban mozgott benne, és ő is nyögdécselt, mikor mindkettőjük teste megfeszült, és egyszerre élveztek el, egy hatalmas nyögés kíséretében.
DaeHyun pihegve feküdt be Himchan mellé, és betakarta magukat, majd magához ölelte az idősebbet.
- Szeretlek. - suttogta még utoljára a fiatalabbik, még mielőtt mindketten az álmok mezejére tértek volna. Himchan-t nem érdekelte, hogy belülről teljesen kitölti DaeHyun élvezete, vagy hogy mindkettejük hasát összekente a sajátja. Abban a pillanatban boldog volt, és teljesnek érezte magát. Nem érdekelte mit hoz a holnap. Most ott volt vele DaeHyun, és csak ez számított. 

5. Fejezet: Eltitkolt érzelmek

(Nyuuu először is, ezt a fejezet képet jól becsüljétek meg, mert egy ideig nem lesz olyan fejezet kép amin Kyubokie~ fog szerepelni >///< de ezen olyan cukiii)

- Na jó srácok, egy hét telt el, és semmi. Ezek nem tudom, vagy totálisan sík hülyék, vagy csak szimplán mentálisan alulmaradottak, de egyik sem próbál közeledni a másikhoz. Sőt, egyre inkább vannak zavarban egymás társaságában. - sóhajtott Kyubok, a nappaliban ülve, a B.A.P. többi tagjával. Egyedül a maknae és a leader nem voltak a dorm-ban, ugyanis Himchan elküldte őket a stúdióba, pár dalszövegért - ami persze meg van neki de azt hazudta, hogy elvesztette őket -, hogy addig is időt nyerjenek a terv kidolgozásához. Kyubok megállás nélkül dobolt a térdein ujjaival, miközben tekintete a tagok között ugrált. Egyik kanapén ült Himchan és DaeHyun szorosan egymás mellet, másikon pedig JongUp és YoungJae kulcsolták egymásba ujjaikat. egyedül érezte magát szingliként, a két páros társaságában. Ráadásul épp az ő bátyját tervezték összehozni valakivel. Fura érzés volt, de nem mintha zavarta volna.
- Nekem lenne egy ötletem. - nyújtotta fel a kezét tétovázva Himchan. Mindenki kérdőn nézett rá, ő pedig belekezdett mondandójába. - Játszunk egy bromance-os játékot, ma este. A papírosat. Kötünk egy madzagot a papírra, és amikor Yongguk és Zelo között van, kirántjuk. - ajánlotta a visual, mire mindenki ellenkezően nyögött, így jobbnak látta, ha inkább kiveri ezt az elég fura tervet a fejéből.
- Nekem viszont lenne egy tökéletesen biztos tervem. - mosolygott sötét tekintettel DaeHyun, mire mindenki egy kicsit megrémült, de kíváncsian fordultak a fiú felé.
__________________________________________
- Megjöttünk! - lépett be előbb Zelo a dorm ajtaján.
- Tudod nem neheztelnék rád ha segítenél. - jegyezte meg Yongguk, egy nehéz ládát cipelve a kezében, ami telis tele volt régi dalokkal, szerződésekkel, képekkel és projektekkel. De a fiatalabb, mintha meg sem hallotta volna, levette a cipőjét és bemasírozott a nappaliba. Valami nagyon bűzlött neki.
- Srácok! - szólította a többieket, de semmi válasz. Yongguk lerakta a dobozt az előszobában, és ő is csatlakozott a maknae-hoz. Neki is feltűnt , hogy valami nem stimmel. Végigjárták az összes szobát, de semmi.
- Ezek az idióták... hova tűnhettek? - mormogott Yongguk. Sóhajtva mentek be a nappaliba, ahol az asztalon ott állt JongUp kamerája, mellette egy cetlivel. Zelo kíváncsian hajtogatta ki a papírdarabot.
- Kedves Yongguk és Zelo! A B.A.P. és Kyubok elmentek inni a Block b-vel. Tudtuk, hogy Yongguk, nem igazán jön ki Zico-val, ezért úgy voltunk vele, hogy inkább nem erőltetjük, hogy ti is elgyertek. Kérlek ne haragudjatok! Utóirat: nézzétek meg a kamerában lévő kazettát, a szalag pont jó helyen van, csak el kell indítanotok. - olvasta fel hangosan Zelo a levelet. Semmi kétség, ez DaeHyun írása volt. - Itt hagytak minket. - sóhajtott kissé csalódottan a fiatalabb, mire az idősebb puffogva dobta le magát a kanapéba, és rakta keresztbe a lábait.
- Nincs mit tenni... viszont meg kéne nézni a videót. - sóhajtott Yongguk, utalva erre abba, hogy Zelo gondoskodjon arról is. A maknae vette a lapot, és felvéve a kamerát, lehuppant a leader mellé, és elindította a felvételt, amin Kyubok, YoungJae és Himchan mosolygott rájuk.
- Sziasztooook! - integetett a felvételen YoungJae. - Gyorsak leszünk és a lényegre térünk. - most Kyubok lépett előrébb.
- Zelo emlékszel arra, hogy mi volt legelőször a véleményed Yongguk-ról? Soha nem felejteném el. - mondta a fiú, mire felugrott egy ismerős felvétel, alján egy régebbi dátummal. A felvétel a debütálásuk évében készült. Zelo volt a képen, és a kamerába mosolygott.
- Mond Zelo mit gondolsz Yongguk hyung-ról? - kérdezte az akkori JongUp. Zelo-nak emlékképek ugrottak fel. Azon a napon JongUp mindenkit végigkérdezgetett, hogy mi a véleményük a bandatagokról. Mosolyogva nézte a felvételt,
- Nos... Yongguk oppa nagyon de nagyon szigorú... - akkoriban még oppa-zta társait. - De nagyon jó vezető, és mindig mellettünk van. Én nagyon szeretem őt. Ő számomra a legfontosabb a bandában. Fontosabb bárminél. - a felvétel megállt, és Zelo teljesen elpirult. Valóban nagy csodálója volt a leader-nek akkoriban, de így utólag nem csak a csodálatot vélte felfedezni a hangjában, hanem valami mást... valami egészen idegen, beazonosíthatatlan dolgot.
Ismét a három fiú képe ugrott be, most azonban YoungJae lépett előrébb.
- Na és te hyung? Te emlékszel miket mondtál Zelo-ról? - tette fel a költői kérdést, mire újabb felvétel ugrott be, ezúttal Yongguk szereplésével.
- Hát először is... Zelo nagyon idegesítő, szétszórt, és néha hisztis is... - kezdte nem túl kedvesen a leader. Ekkor a távolba meredt, és komolyan elgondolkodott, majd halványan elmosolyodott. - De nekem ő tényleg nagyon sokat jelent, és bármitől megvédeném. Nem is lehetnék boldogabb, hogy egy bandában vagyunk. - mondta Yongguk a felvételen. De mielőtt bármi reakció született volna, a felvétel tovább ugrott, és képek jöttek be. Közös képek Yongguk-ról és Zelo-ról. Néhányon a nosztalgikus hangulatban felnevettek, és hosszasan beszélgettek arról, hogy mi történt a képeken szereplő napokon. Végül a felvétel leállt.
Ezután egész sokáig beszélgettek, nevetgéltek, csipkelődtek egymással, míg végül egy váratlan pillanatban mélyen egymás szemébe néztek.
Közeledni kezdtek egymáshoz, Zelo érezte az idősebbik leheletét ajkain, és hirtelen, erős vágyat érzett, hogy azokat a szép rózsaszín ajkakat a saját száján érezze, és Yongguk csakugyan így érzett. Már egész közel voltak egymáshoz, amikor a leader kapcsolt, hogy mi történik éppen, és zavartan elkapta a fejét. Zelo teljesen elpirult és lesütötte a szemeit,
- I...izé... kissé elragadtattuk magunkat. - nevetett zavartan az idősebb.
- Hát igen. Elég félreérthető volt. - csatlakozott a nevetéshez a maknae is. Először csak halkan, diszkréten vihorásztak, majd egyre jobban erősödött a nevetésük, míg végül elterülve a kanapén, Yongguk, Zelo ölébe dőlve, már sírtak a röhögéstől.
Ez a pillanat egyszerre jelentette számukra a boldogságot, a biztonságot, az egymás iránt érzett szoros kötődést, de egyben a csalódottságot, a bizonytalanságot, és a pofára esést is.
Egyikük se bánta volna, ha megtörtént volna az csók kettőjük között, de mégis úgy érezték, ennek nincs itt az ideje, és jobban járnak, ha megmaradnak egymásnak, csak barátok. És ez mindkettőjüknek iszonyatos fájdalommal járt. Azok a könnyek a nevetés közben, nem a röhögés miatt csordultak ki hanem az egymás iránt érzett eltitkolt vágyaik miatt, amit maguk sem akartak beismerni...
és ami úgy tűnt, nem akar beteljesülni. 

4. Fejezet: YoungUp

Korán reggel volt még, de YoungJae és JongUp már rég nem a négy fal között kuksoltak. Természetesen a következő tervet forgatták a fejükben, de eddig még nem jutottak dűlőre. Bár JongUp-nak volt egy-két elég bizarr ötlete, de YoungJae rögtön le is intette. Egy bevásárlóközpontban voltak Szöul-ban. A kora reggeli időhöz képest, az áruház tele volt, és ez nagyban megnehezítette a dolgukat. Amikor beléptek a kapun, rögtön rajongók rohamozták meg őket, így gyorsan bevonulva a férfi mosdóba, fel is vettek egy random szemüveget és sapkát, hogy ne ismerjék fel őket. Így viszont röhejesen festettek.
Éppen az egyik könyvesboltban válogattak sok-sok regény közül.
- Kyubok azt mondta, hogy túl messzire mentünk ebben az egészben, és Zelo teljesen maga alatt van. Talán fel kéne adni ezt az egészet yeobo~. - mondta YoungJae.
- Jagiya. Ez baromság. Csak Yongguk mondott olyan dolgokat, amiket nem kellett volna. Ez is csak azt mutatja, hogy Zelo érez valamit, a leader-ünk iránt. És Yongguk is csak azért mondott olyanokat, mert elbizonytalanodott.
- Remélem igazad van. - sóhajtott YoungJae, ahogy levett egy könyvet a könyves polcról, és bele-bele olvasott, majd rögtön vissza is rakta. Nem igazán szeretett olvasni, vagy hát legalábbis nem nagyon volt rá ideje, hogy egy könyvet normálisan befejezzen. Ekkor JongUp teljesen váratlanul megragadta a pólója nyakát, és közelebb húzva, megcsókolta párját. Bár YoungJae ösztönösen ellágyult az érintésre, de azért mégis csak emlékeztetnie kellett magát, hogy éppen hol is vannak, és hogyha már a drágalátos "Dance Shindong" nem képes magának korlátokat felállítani,  akkor ezt neki kell megtennie. Óvatosan eltolta magától a fiatalabbikat, és elpirulva elfordította a fejét.
- Majd ha hazaértünk jó? - motyogta halkan, egyre vörösödő fejjel.
JongUp csalódottan nyögött egyet, és szó nélkül elindult a kijárat felé. YoungJae felsóhajtva követte őt. Egyszerűen utálta azt, ha JongUp ezt csinálta.
És hogy JongUp, hogy is volt ezzel?
Nos, ő úgy gondolta, hogy nem kellene egymást szégyellni. mármint azért nem azt állította, hogy ki kéne tálalni a stúdiónak a kapcsolatukról, de ha mondjuk álruhában vannak, és tudják, hogy senki sem ismerheti fel őket, nem értette miért kell leplezni a viszonyukat.
- Jongie. Ne csináld már! - érte be YoungJae a fiatalabbikat, aki úgy csinált mintha meg sem hallotta volna őt, csak ment tovább. Az énekes ekkor megfogta a kezét, megállítva párját, aki unott arccal fordult vissza.
- Yeobo~. Utálom amikor ilyen vagy. - mondta.
- Mégis milyen? - sóhajtott fel JongUp.
- Ilyen. Nézd, tudom, hogy utálod amikor nem vállalom fel a kettőnk közt lévő kapcsolatot, de... - próbálta megtalálni rá a megfelelő szót, mikor JongUp sziklaszilárdan befejezte helyette.
- Szégyenled, hogy egy pasival jársz.
- Ilyet nem mondtam.
- Akkor mégis mi a bajod? - rántotta el a kezét ingerülten a fiatalabbik. - Azzal persze tudsz foglalkozni, hogy Zelo és Yongguk összejöjjenek, de velünk mi lesz? Nem érted meg, hogy szeretlek? Ez neked semmit sem jelent? Mi ebben a szégyen? Hogy ami a lábam között van az lóg?
- Én nem... - egyszerűen nem tudott mit mondani JongUp kirohanására. Biztos volt benne, hogy ezek az érzések már jó ideje gyűltek és gyűltek a fiúban, de eddig csak tűrt. YoungJae percről percre szánalmasabbnak érezte magát, ahogy eszébe jutott, hányszor lökte már el magától JongUp-ot, ilyen helyzetekben. Amikor összejöttek, azt a banda elöl is titkolni akarta.
-------------------------------FlashBack-------------------------------
Egy hűvös téli este volt. A B.A.P. egy esti adásban volt vendégszereplőként meghívva. Csakhogy YoungJae sikeresen lebetegedett, és JongUp hősiesen vállalta, hogy otthon marad vele, hogy ne legyen egyedül. Bár sok időbe telt ezt elintézni, Yongguk mégis megegyezett a stúdióval, hogy had maradjanak otthon. YoungJae és JongUp, akkor még csak egy hete, hogy jártak.
Éppen a társaikat nézték a tévében, amikor JongUp váratlanul megcsókolta az idősebbiket. YoungJae elpirult, és ellenkezni próbált, a feje fájt és a láz is gyötörte, így nem igazán volt kedve ilyesmikhez, de a makacs táncos nem engedett neki, és hamarosan ő is benne volt a dologban. Kisvártatva megszabadultak a ruháktól is, és egymásba gabalyodva feküdtek az ágyon. YoungJae meg is feledkezett betegségéről, már csak a szerelem láza fűtötte belülről.
JongUp fölé térdelt, és ajkaival az idősebbik kulcscsontján játszadozott. Nyelve végigsiklott a nyakán, a szegcsontján, egészen a köldökéig. YoungJae úgy érezte, menten felrobban. Nem tudta mennyi idő telhetett el, és az se tűnt fel neki, hogy a műsornak időközben vége volt. Tulajdon képpen nem is érdekelte.
JongUp, óvatosan a szájába vette már kemény tagját, ami egy hatalmas nyögésre késztette YoungJae-t. Bizsergés indult meg a testén, és a szívét elöntötte a szeretet meg a vágy. Igaz is, milyen rég vágyott már arra, hogy a fiatalabbik ilyeneket csináljon vele. Éppen ezért volt annyira hihetetlen, hogy ez történik köztük. Ekkor megszólalt a csengő. Riadtan néztek egymásra, majd villámgyorsan öltözni kezdtek. Csakhogy a zár kattant, és pár pillanat múlva, a B.A.P. meglepődve látta, ahogy YoungJae egy szál alsógatyában, teljesen elpirulva ült az ágyon, míg JongUp legalább farmerben állt mellette. A többi ruhadarab pedig szanaszét hevert a földön.
- Itt meg mi folyik? - kérdezte Yongguk rosszalló tekintettel. YoungJae be pánikólt, fogalma sem volt arról, hogy mégis mit mondjon hyung-jának.
- Izé...Mi csak... meleg volt és... - kezdett bele az értelmetlen magyarázkodásba, még jobban elpirulva, maga alatt vágva a fát. Tudta, hogy milyen nevetségesen nézhetett ki. Ekkor JongUp megfogta a kezét, és biztatóan megszorította,
- Srácok. Azaz igazság, hogy mi már vagy egy hete, hogy együtt vagyunk. - JongUp számított rá, hogy mi lesz a többiek reakciója, akik leesett állal bámultak rájuk, mint valami földönkívülire. Kellett pár perc, míg végre Zelo fülig érő mosollyal a nyakukba ugrott.
- Hyuuuuuuung! Sok boldogságot! - puszilgatta össze két társát, akik nevetve fogadták a kedves gesztust. Bár a többiek kicsit tartózkodtak, de végül ők is beadták a derekukat.
- Na gyertek ide ti kis buzik! - sóhajtott fel mosolyogva Yongguk, majd Himchan-al és DaeHyun-al együtt, odamentek az ölelkező fiúkhoz, és ők is csatlakoztak. YoungJae akkor értette meg, hogy a családjában, mindig megbízhat.
-------------------------------FlashBackEnd-------------------------------
Ahogy az emlékek elárasztották YoungJae agyát, akaratlanul is elmosolyodott, és csak állt ott mint egy idióta. JongUp furcsállóan nézett rá, és már épp indulni akart volna, amikor az idősebbik visszarántotta, és megcsókolta. A csók hosszas volt, és nyálas, arról nem is beszélve, hogy JongUp mennyire meglepődött.
- Soha ne mondj olyat, hogy én szégyellek téged, vagy hogy megbántam, hogy egy fiúba lettem szerelmes. - suttogta YoungJae, ahogy vége szakadt a csóknak. - Te voltál a legjobb döntés az életemben, és az, hogy beléptem a B.A.P.-be.
- Jagiya~. Szeretlek. - mondta még JongUp, mielőtt újra szerelmes csókba olvadtak volna össze. 

3. Fejezet: Kételyek

- Szóval... Ki a halál eszelte ki ezt az egészet? - a kis bagázs a nappaliban üldögélt. Yongguk a szoba közepén állt, miközben Zelo mellette, helyeslően bólogatott. A többiek bár megbánást színlelve lesütötték a szemüket, látszott rajtuk, hogy cseppet sem sajnálták, hogy az történt ami történt. Yongguk hiába faggatta őket már több mint félórája, senki sem akart választ adni a kérdéseire, hogy pl. "miért csináltátok ezt?" "ez mire volt jó?" "ki találta ki ezt a baromságot?". Feladóan sóhajtott, majd még egyszer utoljára körbe nézett a srácokon.
- Most, és utoljára mondom el nektek. Én és Zelo, soha a büdös életben nem fogunk járni, hiába is próbálkoztok. Soha. Komolyan. Inkább akasztanám fel magamat. - Erre a mondatra Zelo szíve ugrott egyet, és a teste megremegett. Ilyen szörnyű lenne vele lenni? Bár abban egyet kellett értenie, hogy szerinte sem éppen megszokott, ha két fiú járnak, így aztán teljes mértékben meg tudta érteni a leader-t. Azonban ő azért soha sem állította, hogy inkább felakasztaná magát, minthogy Yonguk-al járjon. Ez azért erős túlzásnak bizonyult.
__________________________________________________________________
A kiselőadás után amit Yongguk lerendezett a nappaliban, a fiúk szétszéledtek, mindenki a maga szobájába. Késő volt már, és szerettek volna lefeküdni. Himchan hiába próbált elaludni, egyszerűen nem sikerült neki. Biztos csak a karmája volt, hogy a felbőszült vezető pont abban a pillanatban talált rájuk, de akkor is szörnyen kínosnak gondolta az egész szituációt, habár az is biztos volt, hogy Yongguk már rég elfelejthette az egészet. Csak úgy éjfél körül jött álom a szemére, ami az ő számára, már elég későnek számított. És nem elég, hogy csak akkor tudott elaludni, egész éjszaka rémálmok gyötörték, így hajnali öt fele felébredt, de akkor azt kívánta, bár ne tette volna. Szájához egy másik száj simult, felette DaeHyun teste emelkedett. Meglepődve kapta el a fejét.
- Mégis mi a fenét csinálsz? - kérdezte Himchan felháborodva.
- Most mit vagy úgy oda? A szekrényben bezzeg nem volt ellenedre... - a visual arca egy pillanat alatt paprika vörös árnyalatot vett fel, és elpirulva kapta a feje elé a kezeit.
- Ne mondj már ekkora baromságokat kérlek! Még, hogy én élvezni azt? Nevetséges. - mondta tettetett nyugodtsággal, legalább is megpróbálta úgy mondani, csakhogy a hangja remegett, és a feszültséget is hallani lehetett benne.
- Tudod Kim Him Chan, én nagyon elismerlek és tisztellek téged. Remek énekes vagy, remek idol, remek rapper. - kezdte DaeHyun, majd felsóhajtott. - Megtanulhatnál már normálisan hazudni. - Himchan fulladozni kezdett. Ennyire átlátszó lett volna? Nincs mit tenni, máshogy kellett próbálkoznia.
- A-akkor is. Én nem vonzódok a fiúkhoz.
- Semennyire?
- Semennyire. - DaeHyun kis várakozás után ismét felsóhajtott.
- Már megint hazudsz. - jelentette ki, majd elhúzta a visual kezeit az arca elöl, és ismét megcsókolta az idősebbiket. Himchan testén lágy bizsergés futott végig, ahogy a puha ajkak ismét érintették. Nem tudott ellenállni, bármennyire is jelzett belül a vészriasztó, a teste nem reagált. Teljesen a fiatalabb hatásköre alá került. Megadóan karolta át a nyakát, és húzta közelebb magához. Ekkor DaHyun nyelve végigsiklott alsó ajkán, bebocsájtásért könyörögve, amit Himchan beleegyezően meg is adott. A szíve fájdalmasan vert a mellkasában, a légzése felgyorsult, a teste felmelegedett, mintha csak most jött volna vissza, egy hosszabb futóversenyről. Nyelveik gyengéden kőröztek egymás körül, hol Himchan, hol DaeHyun szájában időzve. Ahogy a fiatalabbik a visual testéhez simult, Himchan meglepődve, de egyben boldogan vette észre, hogy nem csak az ő szíve vert hihetetlenül gyorsan, és hogy nem csak az ő teste volt felforrósodva. Mikor végül levegőhiány okából kifolyólag elváltak, Himchan kéjtől könnyes tekintettel, és pirosló arccal nézett fel társára. El sem akarta képzelni milyen szánalmasan festhet.
- Himchan. Ismét elmondom. Szeretlek. - suttokta DaeHyun.
- Én... nem tudom mit érzek irántad. Össze vagyok zavarodva. - válaszolt Himchan, a kelleténél magasabb hangon. Erre fiatalabbik megpuszilta az arcát, gyengéden, és hosszasan.
- Most inkább hagylak aludni. Késő van. - mondta, azzal mászott is volna ki az ágyból, ha a visual nem ragadja meg a kezét.
- DaeHyun... kérlek maradj velem amíg alszom. - mondta, lesütve tekintetét, teljesen elpirulva. Bár DaeHyun meglepődött az idősebbik hirtelen kirohanása miatt, de kifejezetten boldoggá tette. Mosolyogva mászott vissza Himchan mellé az ágyba, aki a mellkasához simulva, az erős karok védelmében, lassan el is aludt.
____________________________________________________________________
Zelo ugyanabban a problémában szenvedett, mint Himchan. Nem bírt elaludni. De ő minden fáradtsága ellenére nem is próbált. Az ágyán ült a sötétben, miközben Yongguk hangja folyton azt a mondatot ismételte a fejében. "Soha." "Inkább akasztanám fel magamat."Szomorúan szorította magához a takaróját. Természetesen ő sem éppen akart volna járni hyung-jával, de azért nem mondta volna, hogy ez soha sem lehetséges, meg hogy ez rosszabb lenne a halálnál. Yongguk számára olyan volt mint a bátyja, egy kis extrával. Mindig a legjobb barátok voltak, ezért nagyon közel is álltak egymáshoz, épp ezért bántotta meg ennyire az, amit a leader mondott. Ő nem úgy gondolt kettőjük kapcsolatára, mintha az nem vehetne teljesen más irányt. Igazából ő sem tudta, hogy mit érez valójában. Szomorkásan mászott ki alvóhelyéről, és indult el öccse szobája felé. Kissé bűntudata volt, hogy ilyenkor zaklatja Kyubok-ot, de valakivel beszélnie kellett. Csendesen nyitott be a vendégszoba ajtaján, és nesztelenül lépkedett oda öccséhez, aki az igazak álmát aludta. Bár elbizonytalanodott, ahogy meglátta milyen békésen is alszik testvére. De túlságosan vágyakozott egy megértő beszélgetésre, így felsóhajtott, és óvatosan megrázta Kyubok vállát. A fiatalabbik kómásan nyitotta ki a szemeit.
- Hm? JunHong oppa? Mi történt? - ült fel az ágyban szemeit dörzsölgetve.
- Kyubok. Beszélhetnénk most?
- Eh~ mégis hány óra?
- Fél kettő. - válaszolta Zelo, mire öccse megadóan felsóhajtott.
- Rendben. Mi történt?
- Szerinted Yongguk utál? - Kyubok egy pár pillanatig csak néma csöndben ült, majd nevetésben tört ki.
- Hogy kérdezhetsz ekkora baromságot? De most komolyan. - mondta még mindig nevetve, de ahogy meglátta bátyja véresen komoly arckifejezését ismét felsóhajtott. - Ugyan miért utálna? Csak fel volt háborodva, azért mondta azokat a dolgokat. De ennél fontosabb, hogy te mit szeretnél tőle?
- Azt amit ő szeretne.
- Szereted őt úgy?
- Fúj, dehogy is. - vágott egy párnát öccse fejéhez úgy, akár egy hisztis tízéves kislány.
- Ha nem szeretnéd nem így reagálnál. Mindenesetre maradjunk annyiban, hogy felejtsd el azt, hogy Yongguk utál téged, és gondolkozz el azon, hogy te mit akarsz tőle! - Zelo bólintott.
- Rendben. Köszönöm Kyubok. - mondta, azzal megpuszilva öccse arcát, már vissza is viharzott saját szobájába. Tényleg baromira fáradt volt már, és végre, kételyek nélkül el is tudott aludni.