8. Fejezet: Együtt

(Nem a végére szerettem volna berakni a megjegyzéseket, mert annak semmi értelme nincsen >< szóóóval...
*1: Jung-Gu: Jung-Gu egy kisebb sétáló tér/utca/park Szöul belvárosában. Többek között játszótér, kávézók, és különböző éttermek találhatóak ott. Kikapcsolódásra tökéletes, ám a forgalom miatt elég hangos. A történetben Zelo és Yongguk itt csókolták meg egymást, még az előző fejezetben.)

- Mi az, hogy még nem jött haza? - kérdezte Yongguk idegességtől remegő hangon. Röviden felvázolva a történteket, Zelo azóta nem adott magáról életjelet, mióta az a bizonyos dolog megtörtént köztük. A maknae kikapcsolta a mobilját, ezzel végkép ellehetetlenítve a feladatot, hogy bárki is rátaláljon.
- Talán hívnunk kéne a rendőrséget. - nyögte be az eléggé helyénvaló lehetőséget Himchan, miközben felmérte a helyzetüket. Yongguk idegesen fújta ki a levegőt, majd szó nélkül előkapta a mobilját. Abban biztos volt, ha a fiatalabbik hazaér, csúnyán ellátja a baját. Hogy tehet ilyet? Csak úgy szó nélkül lelép? Az öccsére nem is gondolt? Kyubok látszólag nyugodtnak tűnt, és az aurája is vészes nyugodtságot árasztott, ám a tekintetében ott vibrált az a jól ismert aggodalom, ami abban a pillanatban, Yongguk minden porcikájába beleitta magát. Ideges volt, és úgy érezte, össze kellene valamit törnie, még mielőtt neki ugrik valakinek. Remegő kézzel tárcsázta a rendőrséget. A telefon kicsöngött, és a leader-nek nagyon koncentrálnia kellett, hogy ellen tudjon állni a késztetésnek, hogy a földhöz csapja a mobilját. Mire a telefon hármat búgott ami ebben a helyzetben egy örökkévalóságnak tűnt, már fel is vették a kagylót.
- Egy eltűnést szeretnék bejelenteni... - kezdte idegesen Yongguk, fel-alá járkálva a szobában. - Choi JunHong... 18 éves ... Nem... Nem... Értsék már meg, ez nem ilyen egyszerű! Jung-Gu-nál... Rendben köszönöm... értem... Visz hall... - amint kinyomta a készüléket, kissé megkönnyebbültebben fújta ki a levegőt, amit már egy jó ideje magában tarthatott.
- Mi... - kezdte volna a mondatot Himchan, de Yongguk közbe vágott.
- Majd értesítenek ha megtalálják. - válaszolta Yongguk. - Ellenőrzik a város kameráit, hogy hova mehetett.
- Tényleg hol is voltatok pontosan? - vonta kérdőre vezetőjét YoungJae, mire Yongguk megvonta a vállát.
- Jung-Gu*1... - Himchan felvonta a szemöldökét.
- Mit kerestetek ti ott?
- Csak sétáltunk basszus. - vágta rá a nem teljes igazságot Yongguk.
- Most azt akarod nekünk beadni, hogy a "semmi" miatt tűnt csak úgy el Zelo? - tapintott rá a lényegre YoungJae és karba tett kézzel kezdte méregetni a leader-t. Yongguk nem tudta mit feleljen erre, így a makacs némaság mellett döntött. Ő nem akarta, hogy a többiek megtudják mi történt valójában. Tisztában volt vele, hogy ez milyen önző dolog, és hogy többek között Zelo emiatt tűnt el, de úgy érezte, nem áll még készen arra, hogy beismerje a vonzalmát. Nem a többiek előtt, legfőképpen magát akarta azzal beetetni, hogy ez az egész csak azért volt mert elragadtatta magát, holott ő is pontosan tudta, hogy valójában nem csak ez volt az oka a csóknak.
Egész este, egész éjjel a nappaliban ültek, nem törődve azzal, hogy aludniuk kéne, és egyre jobban eluralkodott rajtuk a pánik, ahogy óráról órára semmi hír nem érkezett a maknae felől. Yongguk már azt kívánta, bárcsak meg se csókolta volna őt. Viszont ha más szemszögből is nézte a helyzetet, úgy vélte, előbb-utóbb ennek is be kellett következnie, de jobb lett volna, ha inkább utóbb történik meg mindez.
Mikor végre megszólalt a leader telefonja, mindenki megváltóan nézett a készülékre. Yongguk villámgyorsan vette fel a telefont. Elkerekedtek a szemei ahogy meghallotta a fejleményeket.
- Rendben máris indulok. Még egyszer köszönöm. - nyomta ki a telefont, mire társai ijedt tekintetével találta szembe magát. Hogy miért volt mindenki megszeppenve? Mert Yongguk arcáról nem a megkönnyebbülést, hanem az egyre erősödő haragot, és csalódást lehetett leolvasni. A leader szó nélkül felkapta a kabátját, és úgy ahogy volt, az előző napi ruháiban, kócosan, kialvatlanul indult el a bejárat felé. Senki sem követte őt. Senki sem merte követni. Csak némán nézték, ahogy becsukja maga mögött az ajtót. A többiek úgy voltak vele, ez csak Yongguk-ra tartozik, ha ennyire felhúzta magát.
Ahogy a leader beszállt a banda autójába, beütötte a hotel nevét, ahol Zelo elméletileg tartózkodott, és ahol az előző estéjét töltötte... egy lánnyal. Őrület, míg a társai majdhogynem beleroppantak az idegességbe, a maknae kellemesen hancúrozott egy hölgyeménnyel, az egyik legelőkelőbb Szöuli szállodában, és ettől Yongguk-nak felforrt az agyvize. El sem hitte, hogy Zelo képes volt ezt tenni velük... VELE.
Mikor odaért a szállodához, nem lassítva a sebességen, hajtott be az épület parkolójába, és a recepcióhoz érve, türelmetlenül figyelte a nőt, aki kikereste, hogy mégis melyik szoba lehetett Zeloé, ami persze a leader-nek plusz költségekkel járt, mivel a recepciós, nem volt hajlandó csak úgy ingyen, kiadni efféle "bizalmas információkat". Yongguk, amint megkapta az áhított szobaszámot, már rohant is a lifthez, félrelökve az útjából, egy-egy szállodavendéget. Minden másodperc egy örökkévalóságnak tűnt, ahogy kinyílt a lift ajtaja, ahogy végre megtalálta a szobát. Szó nélkül rontott be a szobába, és ahogy a szeme elé tárult a látvány, legszívesebben megfojtotta volna Zelo-t.
A maknae nem egy, hanem három kívánatos hölgyecskével feküdt az ágyban teljesen meztelenül, és még egyikük sem ébredt fel.
- Valakinek nagyon jól megy. - jött az epés megjegyzés a leader-től, ahogy kegyetlen módon megrázta az ágy jobb szélén fekvő maknae-t. Zelo kelletlenül ült fel az ágyban, még csukott szemmel, nyújtózkodásra készülve, de Yongguk megelőzte, és lekevert egy csattanós pofont a társának, mire a három lány is felébredt. A leader gyilkos pillantást vetett a szobában tartózkodó számára nem kívánatos lányok felé, akik vették az adást, és pár perc múlva már ott sem voltak, magukra hagyva a két fiút, akik farkasszemet néztek egymással.
- Mégis hogy a faszba képzelted ezt? - szólt élesen végül, Yongguk.
- Nagy korú vagyok, nem ti szabjátok meg, hogy mit hogy tegyek. - válaszolt lekezelőn Zelo.
- Tévedsz. Egy kis szaros, felelősség tudatlan, önző segglyuk vagy, Choi JunHong! - ezt már a maknae sem tűrhette hidegvérrel. szemeibe könnyek szöktek, arca kipirult, ahogy testét elöntötte a méreg.
- Oh valóban Mr. "Tökéletesség"?! - jött az ironikus válasz a fiatalabbtól. - Mert te aztán mindenben ott vagy a toppon ugye?! Még hogy én vagyok az önző. Nem én csókoltalak meg, majd közöltem veled, hogy felejtsük el az egészet! Mi vagyok én, egy rohadt játékszer, amit csak úgy kedvedre használhatsz ha nincs jobb dolgod? - kiabálta teljesen kikelve magából Zelo.
- Az csak egy kibaszott csók volt, te idióta. Ha nem rémlene, pont most csináltál fel három csajt, akiknek talán még a nevüket se tudod! És te mered azt állítani, hogy játékszernek kezellek egy rohadt csók miatt?
- Igen mert szeretlek te balfasz! - üvöltötte zokogva a maknae. Elszakadt nála a cérna. Maga sem tudta, hogy miért mondta ezt ki, de azzal tisztában volt, hogy nagyon is az igazat mondja az idősebbnek. Mikor már jó ideje nem jött válasz, Zelo felnézett az idősebbre, aki elkerekedett szemekkel meredt rá. Nem értette min lepődött meg annyira Yongguk. Nem volt semmi meglepő ebben az egészben. Csak összeállt a kép. Zelo feladóan sóhajtott, megtörölgette a szemeit, majd felkelve az ágyról, felvette a ruháit. Nem volt kedve tovább Yongguk társaságához. Nem akart visszamenni a dorm-ba sem, hogy a többiek is lecsesszék és kérdőre vonják. Nem akart semmit, csak végre véget vetni ennek az egész állapotnak. Határozott léptekkel indult el az ajtó felé, de mielőtt kinyithatta volna azt, Yongguk megragadta a csuklóját, és visszahúzva őt, szembe fordította magával a fiatalabbat. A keskeny előszobában könnyedén a falnak szoríthatta, elzárva minden menekülési lehetőséget a maknae elől.
- Ne haragudj... - suttogta Zelo ajkaira az idősebb, hogy aztán hosszú, szenvedélyes csókba invitálja őt, ahol már semmi helye nem volt többé a színjátéknak.