5. Fejezet: Eltitkolt érzelmek

(Nyuuu először is, ezt a fejezet képet jól becsüljétek meg, mert egy ideig nem lesz olyan fejezet kép amin Kyubokie~ fog szerepelni >///< de ezen olyan cukiii)

- Na jó srácok, egy hét telt el, és semmi. Ezek nem tudom, vagy totálisan sík hülyék, vagy csak szimplán mentálisan alulmaradottak, de egyik sem próbál közeledni a másikhoz. Sőt, egyre inkább vannak zavarban egymás társaságában. - sóhajtott Kyubok, a nappaliban ülve, a B.A.P. többi tagjával. Egyedül a maknae és a leader nem voltak a dorm-ban, ugyanis Himchan elküldte őket a stúdióba, pár dalszövegért - ami persze meg van neki de azt hazudta, hogy elvesztette őket -, hogy addig is időt nyerjenek a terv kidolgozásához. Kyubok megállás nélkül dobolt a térdein ujjaival, miközben tekintete a tagok között ugrált. Egyik kanapén ült Himchan és DaeHyun szorosan egymás mellet, másikon pedig JongUp és YoungJae kulcsolták egymásba ujjaikat. egyedül érezte magát szingliként, a két páros társaságában. Ráadásul épp az ő bátyját tervezték összehozni valakivel. Fura érzés volt, de nem mintha zavarta volna.
- Nekem lenne egy ötletem. - nyújtotta fel a kezét tétovázva Himchan. Mindenki kérdőn nézett rá, ő pedig belekezdett mondandójába. - Játszunk egy bromance-os játékot, ma este. A papírosat. Kötünk egy madzagot a papírra, és amikor Yongguk és Zelo között van, kirántjuk. - ajánlotta a visual, mire mindenki ellenkezően nyögött, így jobbnak látta, ha inkább kiveri ezt az elég fura tervet a fejéből.
- Nekem viszont lenne egy tökéletesen biztos tervem. - mosolygott sötét tekintettel DaeHyun, mire mindenki egy kicsit megrémült, de kíváncsian fordultak a fiú felé.
__________________________________________
- Megjöttünk! - lépett be előbb Zelo a dorm ajtaján.
- Tudod nem neheztelnék rád ha segítenél. - jegyezte meg Yongguk, egy nehéz ládát cipelve a kezében, ami telis tele volt régi dalokkal, szerződésekkel, képekkel és projektekkel. De a fiatalabb, mintha meg sem hallotta volna, levette a cipőjét és bemasírozott a nappaliba. Valami nagyon bűzlött neki.
- Srácok! - szólította a többieket, de semmi válasz. Yongguk lerakta a dobozt az előszobában, és ő is csatlakozott a maknae-hoz. Neki is feltűnt , hogy valami nem stimmel. Végigjárták az összes szobát, de semmi.
- Ezek az idióták... hova tűnhettek? - mormogott Yongguk. Sóhajtva mentek be a nappaliba, ahol az asztalon ott állt JongUp kamerája, mellette egy cetlivel. Zelo kíváncsian hajtogatta ki a papírdarabot.
- Kedves Yongguk és Zelo! A B.A.P. és Kyubok elmentek inni a Block b-vel. Tudtuk, hogy Yongguk, nem igazán jön ki Zico-val, ezért úgy voltunk vele, hogy inkább nem erőltetjük, hogy ti is elgyertek. Kérlek ne haragudjatok! Utóirat: nézzétek meg a kamerában lévő kazettát, a szalag pont jó helyen van, csak el kell indítanotok. - olvasta fel hangosan Zelo a levelet. Semmi kétség, ez DaeHyun írása volt. - Itt hagytak minket. - sóhajtott kissé csalódottan a fiatalabb, mire az idősebb puffogva dobta le magát a kanapéba, és rakta keresztbe a lábait.
- Nincs mit tenni... viszont meg kéne nézni a videót. - sóhajtott Yongguk, utalva erre abba, hogy Zelo gondoskodjon arról is. A maknae vette a lapot, és felvéve a kamerát, lehuppant a leader mellé, és elindította a felvételt, amin Kyubok, YoungJae és Himchan mosolygott rájuk.
- Sziasztooook! - integetett a felvételen YoungJae. - Gyorsak leszünk és a lényegre térünk. - most Kyubok lépett előrébb.
- Zelo emlékszel arra, hogy mi volt legelőször a véleményed Yongguk-ról? Soha nem felejteném el. - mondta a fiú, mire felugrott egy ismerős felvétel, alján egy régebbi dátummal. A felvétel a debütálásuk évében készült. Zelo volt a képen, és a kamerába mosolygott.
- Mond Zelo mit gondolsz Yongguk hyung-ról? - kérdezte az akkori JongUp. Zelo-nak emlékképek ugrottak fel. Azon a napon JongUp mindenkit végigkérdezgetett, hogy mi a véleményük a bandatagokról. Mosolyogva nézte a felvételt,
- Nos... Yongguk oppa nagyon de nagyon szigorú... - akkoriban még oppa-zta társait. - De nagyon jó vezető, és mindig mellettünk van. Én nagyon szeretem őt. Ő számomra a legfontosabb a bandában. Fontosabb bárminél. - a felvétel megállt, és Zelo teljesen elpirult. Valóban nagy csodálója volt a leader-nek akkoriban, de így utólag nem csak a csodálatot vélte felfedezni a hangjában, hanem valami mást... valami egészen idegen, beazonosíthatatlan dolgot.
Ismét a három fiú képe ugrott be, most azonban YoungJae lépett előrébb.
- Na és te hyung? Te emlékszel miket mondtál Zelo-ról? - tette fel a költői kérdést, mire újabb felvétel ugrott be, ezúttal Yongguk szereplésével.
- Hát először is... Zelo nagyon idegesítő, szétszórt, és néha hisztis is... - kezdte nem túl kedvesen a leader. Ekkor a távolba meredt, és komolyan elgondolkodott, majd halványan elmosolyodott. - De nekem ő tényleg nagyon sokat jelent, és bármitől megvédeném. Nem is lehetnék boldogabb, hogy egy bandában vagyunk. - mondta Yongguk a felvételen. De mielőtt bármi reakció született volna, a felvétel tovább ugrott, és képek jöttek be. Közös képek Yongguk-ról és Zelo-ról. Néhányon a nosztalgikus hangulatban felnevettek, és hosszasan beszélgettek arról, hogy mi történt a képeken szereplő napokon. Végül a felvétel leállt.
Ezután egész sokáig beszélgettek, nevetgéltek, csipkelődtek egymással, míg végül egy váratlan pillanatban mélyen egymás szemébe néztek.
Közeledni kezdtek egymáshoz, Zelo érezte az idősebbik leheletét ajkain, és hirtelen, erős vágyat érzett, hogy azokat a szép rózsaszín ajkakat a saját száján érezze, és Yongguk csakugyan így érzett. Már egész közel voltak egymáshoz, amikor a leader kapcsolt, hogy mi történik éppen, és zavartan elkapta a fejét. Zelo teljesen elpirult és lesütötte a szemeit,
- I...izé... kissé elragadtattuk magunkat. - nevetett zavartan az idősebb.
- Hát igen. Elég félreérthető volt. - csatlakozott a nevetéshez a maknae is. Először csak halkan, diszkréten vihorásztak, majd egyre jobban erősödött a nevetésük, míg végül elterülve a kanapén, Yongguk, Zelo ölébe dőlve, már sírtak a röhögéstől.
Ez a pillanat egyszerre jelentette számukra a boldogságot, a biztonságot, az egymás iránt érzett szoros kötődést, de egyben a csalódottságot, a bizonytalanságot, és a pofára esést is.
Egyikük se bánta volna, ha megtörtént volna az csók kettőjük között, de mégis úgy érezték, ennek nincs itt az ideje, és jobban járnak, ha megmaradnak egymásnak, csak barátok. És ez mindkettőjüknek iszonyatos fájdalommal járt. Azok a könnyek a nevetés közben, nem a röhögés miatt csordultak ki hanem az egymás iránt érzett eltitkolt vágyaik miatt, amit maguk sem akartak beismerni...
és ami úgy tűnt, nem akar beteljesülni.